„Látjátok ezt a háromszínű kokárdát itt a mellemen? Ez legyen a mai dicső nap jelvénye. Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa; ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldoshadától. E három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol! Ez aztán fordított a dolgon. A háromszínű kokárda helyreállítá a rendet. Aki háromszínű kokárdát akart feltűzni, annak előbb haza kellett menni. Tíz perc múlva a színház üres volt. És másnap minden embernek ott volt a mellén a háromszínű kokárda; a Nemzeti Kaszinó urainak paletot-ján kezdve, a napszámos darócáig, s aki köpönyegben járt, az a kalapjára tűzte. ”
– Jókai Mór: Az a nő, aki együtt jön velem
Az 1848-as pesti forradalom idején a márciusi ifjak még valóban így is használták, de Than Mór festményein is megfigyelhető, hogy a huszárok csákórózsáján is helyesen szerepel a színsorrend. Téves viszont Szendrey Júlia kokárdája, amit Petőfinek készített, hiszen ezen az olasz színek sorrendje figyelhető meg. Manapság téves történelmi berögződések, és a hagyomány miatt legtöbbször a piros van kívül és a zöld belül.
„… Jelenleg a nemzeti kokárda a reformerek színe, a békés átalakulás embereié, mentül nagyobb e toll vagy kokárda, annál nagyobb az ő istenbeni bizodalmuk és megelégedettségök.” Jókai Mór

A Jobbik ismét közterületen, a budapesti Deák térnél tartja hagyományossá vált, az 1848-49-es szabadságharcról megemlékező központi nagygyűlését. A koncerttel egybekötött ünnepség március 15-én, kedden 15 órakor kezdődik. A rendezvényen felszólal Gyüre Csaba és Szegedi Csanád, a Jobbik alelnökei, valamint Vona Gábor pártelnök. A nagygyűlés elején a Gödöllői Fúvószenekar eleveníti fel az 1848-as katonadalokat, Kossuth-nótákat. Az ünnepség végén pedig ingyenes FankaDeli koncert szórakoztatja a megjelenteket. A hősies múlt és a magyar szellem kötelez: "az igazság szabaddá tesz ".
Emlékezzünk együtt! Hívunk mindenkit!
Jobbik Magyarországért Mozgalom