Élmények és észrevételek

Ismét eljött az országgyűlési választások ideje. Ismét eltelt 4 év, de lássuk csak, mik a tapasztalatok, mik a vélemények? Mit mondanak azok, akik hozzánk hasonlóan a hétköznapi életben próbálnak boldogulni, akiknek a sorsa múlik ezen a döntésen.

Mi Fejér megye 7. választókerületében jártuk az utcákat, ajánlószelvényeket gyűjtöttünk jobbikos jelöltünknek, Som Tamásnak. Elmondhatjuk, hóban-fagyban, esőben is mentünk, azt is, hogy kaptunk hideget és meleget is. De miért kaptunk hideget? Ezt szeretnénk megosztani mindenkivel.

Február 8-án kezdték kihordani a cédulákat, és még azon a héten péntekig mindenkinek kézhez kellett kapnia azt.

Már az első nap elindultunk. Sokan azt mondták, hogy még nem kapták meg. Persze mentünk jó pár utcát, többször is végig ugyanazon, mire rájöttünk, hogy megkapták, csak már annyira el vannak keseredve, annyira beletörődöttek, hogy inkább ezt mondják, mint bármit kelljen mondani.

Tapasztalatunk szerint volt, aki meg sem hallgatta azt, aki kopogtatott, még az üdvözlés közben rácsukta az ajtót. Volt, aki kirohanásszerűen közölte, hogy már régen darabokra tépte és a kukába dobta. Volt, aki annyira elkeseredett, hogy kijött és teljesen magába roskadva dőlt belőle a panasz, az elmúlt hosszú évek panasza és tapasztalata.

Több olyan idősebb hölggyel és úrral találkoztunk, akik már annyira elkeseredettek, hogy zokogva mesélték, hogyan élnek, hogyan törtek be hozzájuk nem is olyan régen és hogyan kértek már számtalanszor segítséget, de nem kapnak és már végig sem hallgatják őket.

Meg sem tudnánk számolni mennyi olyan csalódott emberrel találkoztunk, akik azt mondták, „annyit hazudtak már nekik… annyit ígértek… és semmi nem történt soha!”, hogy már nem is adja a kopogtató céduláját oda senkinek és szavazni sem fog elmenni, hiszen szerintük teljesen felesleges!

Hát ezeket hallva a gyomrunk is összeszorult. Ahogy próbáltuk idősebbeket és fiatalokat egyaránt megnyugtatni és beszélgetni, végig hallgatni, hogy mit hogyan kellene javítani. Elmesélni, hogy van még egy út, van itt egy olyan párt, akinek egyedül van programja a választásokra, aki valóban a magyar emberekért küzd és a mi érdekeinket tartja szem előtt.

Elmondani, hogy nekik nem csak üres szavaik vannak, mint amikkel őket számtalanszor becsapták, hanem megoldásokat kínálnak. Aminek megvalósításáért sokak dolgoznak és rengetegen támogatnak, de ez nem elég! Mindenkire szükség van, nem engedhetjük meg magunknak, hogy elhagyjuk magunkat azok miatt, akik ide jutattak bennünket, hiszen lépni kell. Nem szabad otthon maradni, szavazni el kell menni. Ne dőljenek be annak, amivel a pártok próbálják becsapni őket, hogy a Jobbikot véletlenül sem szabad helyzetbe hozni. Ez mind a megtévesztés!

Persze van, aki ennek hatására utána nézett miről is beszélünk, és saját maga hozta el céduláját. Volt, aki már meggyőzhetetlennek bizonyult, de nem kesergünk ezen, hiszen tudjuk, hogy ébred az ország! Pont emiatt kell tovább menni és eljutni mindenkihez! Hiszen napról-napra egyre többen keresnek minket.

Számtalan helyen nagy-nagy szeretettel fogadtak, sőt több helyen modták is, hogy már nagyon vártak minket. Beinvitáltak melegedni, kávéval, de még ebéddel is kínálták kopogtatóinkat! Olyan öröm volt a szemükben és annyi remény.

Az utcákon hangosan kiabálták, hogy „hajrá, nagyon szorítunk” „csináljátok, hajrá Jobbik” és persze elköszönésképp, hogy „Szebb jövőt!”. Idősebbek sok helyen mondták, hogy „Jaj, ha Én még egyszer ilyen fiatal lehetnék, ott lennék veletek! De most már a tiétek a munka! Csináljátok! Nagyon drukkolunk és benneteket támogatunk!”

Az élmények végtelenek, de összességében a Jobbik kiemelkedően teljesít és támogatottsága egyre nő.

Országszerte elsőkként adja le a Jobbik képviselőjelöltjeinek ajánlószelvényeit. Fejér megye az élmezőnyben teljesített, mind a 7 választókerületben hivatalosak a képviselő jelöltjeink.

1. vk. Dr. Krummer Ákos

2. vk. Gál Péter Pál

3. vk. Pintér Tamás

4. vk. Rozgonyi Ernő

5. vk. Krausz Attila

6. vk. Árgyelán János

7. vk. Som Tamás

Köszönet azoknak, akik befáradtak leadó helyeinkre és/vagy segítettek minket a gyűjtésben, ezzel támogatva a pártot.

Köszönjük a sok kedves szót és azt a sok biztatást, amit kaptunk!

Ezért mi is szeretnénk mindenkit biztatni arra, aki bizonytalan, vagy csupán nem tudja, mit tegyen, két rossz közül ne a kisebbik rosszat válassza, hanem olvassa el programunkat. Győződjön meg róla saját maga mi a Jobbik programja, mit is próbálnak elhallgattatni és elutasítani a hazai nagy pártok.

Látogassanak el lakossági fórumainkra, hallgassák meg előadóinkat, képviselőjelöltjeinket és tegyék fel kérdéseiket!

http://jobbik.hu/esemenynaptar

 Aki pedig ezek után szeretné leadni a Jobbiknak ajánlószelvényét, keresse fel az alább megadott honlapon a hozzá tartozó leadó helyet, értesítse őket, vagy vigye el és adja le személyesen kopogtatóját. Hiszen elveszett kopogtatócédula, vagy elvesztett szavazat nincs!

www.jobbik.hu/kopogtato

Ébred az ország! Itt az idő fogjunk össze!

 

Jobbik Magyarországért Mozgalom

Ercsi Szervezet

 

Központi videók

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...